Rólam

Rólam

OLT TAMÁS

Olt Tamás színész, rendező, drámaíró, műfordító, a kortárs magyar színház sokoldalú alkotója. Színészdiplomáját 2006-ban, Babarczy László kaposvári osztályában szerezte, majd 2022-ben kulturális intézménymenedzsment és marketing mesterdiplomát szerzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen; jelenleg ugyanott doktori tanulmányokat folytat. Pályáján a színészi tapasztalat, a rendezői gondolkodás és a saját színpadi szövegek írása egymást erősítő alkotói területek.

Rólam

Életművének meghatározó eredményei közé tartoznak József Attila és Radnóti Miklós életművéből kiinduló zenés színházi munkái, továbbá az Abszint, a Szájon lőtt tigris, a Korai menyegző és a Minden jegy elkelt című művek. Színművei angol, francia és román fordításban is megjelentek, rendezései pedig Magyarországon kívül Ukrajnában, Romániában és az Egyesült Államokban is színpadra kerültek. Színészként számos főszerepben többek között Liliom, Lopahin, Arnolphe, Simon Péter, Konferanszié, VIII. Henrik szerepében lépett színpadra.

Munkáját több elismeréssel díjazták, neki ítélték a Mensáros-díjat, a Kaleidoszkóp VersFesztivál fődíját, továbbá számos szakmai díj mellett, 2024-ben Jászai Mari-díjban részesült.

Alkotói küldetésének középpontjában az élő, közösségi színházi találkozás áll. Íróként olyan szövegeket hoz létre, amelyek természetesen szólalnak meg a színész hangján; rendezőként az egyenrangú alkotótársi munkában hisz. Műveivel személyes és társadalmi kérdésekre kíván érzékenyen, humorral és zeneiséggel reagálni, miközben a nézőt továbbgondolható emberi helyzetekkel szólítja meg. „A döntés a miénk.

Rólam

Vastaps-díj

2025

Rólam

Jászai Mari-díj

2024

Rólam

Különdíj Bujtor István Filmfesztivál

2022

Rólam

Legjobb Film SEE Film Festival Berlin

2022

Rólam

Legjobb Független Film ÉCU Paris

2022

Rólam

Dráma a szalonban, kortárs drámajáték legjobb 
előadás díja, közönségdíj

2021

Rólam

Vidéki színházak fesztiválja különdíj

2019

Rólam

Belügyminiszteri kitűntetés, a bűnmegelőzési musical 
megalkotásáért

2017

Rólam

Kaleidoszkóp fődíj

2010, 2017

Rólam

Thália Humorfesztivál író-rendezői különdíj

2016

Rólam

Mensáros-díj

2014

Rólam

Thália nyakkendő

2013

Rólam

Kelet-Magyarország nívódíj

2010

Rólam

Államalapító-díj

2010

Rólam

Évad-díj

2008

Rólam

Kazinczy-érem

2003

 

 

Pálya

2010

Színész diploma

Kaposvári Egyetem, Művészeti Főiskolai Kar

2006–2011

Színművész

Móricz Zsigmond Színház

2011–2014

Színművész

Csokonai Nemzeti Színház

2014–2018

Színművész

Nemzeti Színház

2018–2022

Művészeti igazgató

Csiky Gergely Színház

2022

Mesterdiploma

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem — kulturális intézménymenedzsment és marketing

2022–

Igazgató

Karinthy Színház

2023–

Doktori tanulmányok

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

Rólam

Rólam

Rólam

 

Fontosabb szerepek

 

Lopahin

Csehov — Meggyeskert

Liliom

Molnár Ferenc — Liliom

Dimitrij Karamazov

Karamazov testvérek

Petur Bán

Katona József — Bánk Bán

 

Rendezés és írás

Rendezőként és íróként is aktívan alkotok: több mint húsz bemutatott önálló színművem született, ezek közül kettő televíziós feldolgozás formájában is megvalósult. Emellett rendszeresen fordítok kortárs színdarabokat magyar nyelvre, és dolgoztam filmes és televíziós produkciókban is színészként, rendezőként és forgatókönyvíróként egyaránt.

Tüskevár Nagymester Fedák Sári ügy Korai menyegző — NagyjátékfilmTüskevár — tévéjáték
Rólam

 

”

Meggyőződésem, hogy a magyar ifjúsági és gyermek drámairodalmat gazdagítani kell, és a klasszikus, illetve kortárs szépirodalmat közelebb kell hozni a fiatal közönséghez. Ez a törekvés áll jelenlegi alkotói munkám középpontjában is.
 

Kapcsolat →

Süti beállítások

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..